Az elmúlt másfél napom azzal telt, hogy utaztam a Mars felé. Mondjak valamit? Rohadtul unalmas ám ez az űrhajósdizás. Azt hiszed, nagy kaland, idegen civilizációk, csajok, lézerkard, jeti, de nem, csak mész bele a nagy sötét semmibe, és nem történik semmi. Ennél még Lenke néni gázszámláról alkotott véleménye is izgalmasabb. Elvileg két év múlva leszállok a Holdon, onnan meg egy köpés a Föld, szóval már csak kétszázszor annyit kell kibírnom, mint amennyi a kilövés óta eltelt. Kábé hatszáz nap. Az 14400 óra. Az 864 ezer perc. Az 51 millió 840 ezer másodperc. Nem gond. Már csak 51839995

51839994
51839993
51839992
51839991
51839990
51839989
51839988
51839987
51839986
51839985
51839984
51839983
51839982
51839981
51839980
51839979
51839978

hát, ez így kurvára hosszú lesz…

Egyre többen vonják kétségbe, hogy élek, ezért átmeneti jelleggel bemásztam a kapszulába, és lefotóztam magamat a mai Blikkel. Az újságban egy sor sincs a kilövésemről, de ezt nem veszem zokon, lényeg, hogy a tudományos folyóiratok beszámoljanak elképesztő kalandjaimról. Idebent egyébként kellemes meleg van, az ablakon keresztül meg látom a Földet és a Holdat. Miközben nézem egyre távolodó szülőbolygómat, Petőfi Sándor sorai jutnak az eszembe:

A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik?

 

Ma reggel elhagytam a Nemzetközi Űrbázist, és megkezdtem utamat a Naprendszer határa felé és tovább. Fjodor és Oleg búcsúzásul lefújt Chemotoxszal, Clayton fejbe vágott a lakkcipőjével, jó barátságban váltunk el egymástól, Oleggel még azt is megbeszéltünk, hogy a családommal felkeresem, ha Moszkvában járok. A leválás gond nélkül ment, a Vidám Mulatság-1 úgy hagyta el a Nemzetközi Űrállomást, mintha csak kidobták volna belőle. Erősen gondolkozom azon, hogy még a Mars előtt bemászom a rakéta elején található kabinba, érdekel, hogy mi van benne.

A kilövés teljesen laza volt, mondjuk arról nekem senki sem szólt, hogy nem a kapszulában, hanem a rakétára kötözve utazom, de a Vidám Mulatság-1 remekül teljesítette feladatát: háromezer méteren tűzijátékot rendezett, négyezren filmslágereket kezdett közvetíteni kínaiul, hatezren főzött egy szecsuánit, a légkört elhagyva meg Sony-matricával ellátott PolyStation 3-játékgépeket kezdett el gyártani, sorozatban.

A hőmérsékletváltozást jól viseltem, a gyorsulást is, az ürülékemet viszont elveszítettem: hiába kaptam utána, már száz kilométerre volt tőlem, alighogy elhagyta a testemet.

Utamat rövidesen folytatom, de pár órára megálltam a Nemzetközi Űrállomáson, utánpótlást, kolbászt, kalocsai paprikát és fokhagymát hoztam a legénységnek. Kedvesen fogadtak, sőt, azt is megengedtél, hogy kettesben töltsek néhány másodpercet Jenniferrel, a tevenyakú fátyolkával.

Hajtómű rendben. Irányzék rendben. A kabinnyomás a külső műszeregység szerint rendben. Ahogy kintről meg tudom ítélni, a kabinhőmérséklet is megfelelő. Egyelőre kevés adatot tudtam begyűjteni, de a létfenntartó berendezések minden jel szerint működnek, a tőlem 15 centire található űrkapszula biztonságos. Magam is oda vágyom.

Jobb láb kinyújt. Jobb láb visszahúz. Bal láb kinyújt. Bal láb visszahúz. Jobb középső kinyújt, jobb középső visszahúz. Bal középső kinyújt, bal középső visszahúz. Óriásit nyújtózkodtam ma reggel négy lábammal, a két mellsővel furcsa szokásomnak engedve gabonaköröket készítettem Jász-Nagykun-Szolnok megye földjeire.

Andalító zenére ébredtem, az operációs rendszer képernyővédőjén nyíltak a virágok, kellemes, hűvös levegő áramlott be a szellőztetőn keresztül. Egy pillanatra elgondolkodtam: alkalmas vagyok erre a küldetésre? Képes leszek megfelelni minden elvárásnak? Hogyan viselem majd a szingularitást? Egy meggymag, meg még egy meggymag, az hány meggymag?



De tudom, hogy nem véletlenül esett rám a választás. Szembe nézek a végzetemmel, felfedezem a világegyetemet, és tovább! Legközelebb már az űrből jelentkezem.

Délután ünnepélyes megemlékezés volt a Hősök terén – rólam. A kormány szobrot avatott a névtelen űrhajós emléke előtt tisztelegve, Gyurcsány Ferenc beszédében úgy fogalmazott, hogy európai értelemben vett példát mutattam áldozatvállalásommal, és azzal, hogy óriási kockázatot vállalva megpróbáltam kilépni az űrbe. Sejtette, hogy nincs sok esélye, mégis megpróbálta, mondta a miniszterelnök, én meg a csápjaimmal próbáltam jelezni, hogy még itt vagyok. Sólyom László kitért arra, hogy a nemzetet nem megosztani, hanem összeforrasztani kell, amire az életüket áldozó hősök a legalkalmasabbak. Az ünnepség után rövid fotózkodásra került sor, majd zsákot húztak a fejemre, beraktak egy mikrobuszba, és visszahoztak a kiképzőközpontba. Az én érdekemben történt, azt mondták.



Ma korán lefekszem, mert holnap sűrű napom lesz: holnap végre kilőnek a Napba, és tovább!

Minden pompásan megy, miért is ne menne? A rakéta készen áll, én készen állok, az emésztésem jó, kiképzőim meg folyton röhögnek, ami a biztos jele annak, hogy semmi baj nem történhet. A rakéta korunk mérnöki csodája, és a költséghatékonyság csimborasszója: darabja 120 forintba kerül, miközben az amerikai, vagy az orosz konkurens tízmillió dolláros kiadást jelent. Ugyanakkor mérnökeim szerint a Vidám Mulatság-1 semmiben sem marad el a Space Shuttle Solid Rocket Boostertől, vagy a Szojuz hordozójától. A furfangos tervezők olyat alkottak, ami a Thiokol/Boeingnak és a Szergej Koroljovnak sosem sikerült volna: mindössze hét gramm szilárd hajtóanyag elég lesz ahhoz, hogy földkörüli pályára álljak, majd elhagyjam az univerzumot. A járulékos költségeket is sikerült alacsonyan tartani, bonyolult kilövőállomások helyett csak egy üvegre van szükség, meg az egy fős kiszolgálószemélyzetre, aki a gyújtózsinór aktiválása után elég gyorsan tud szaladni.



Alig várom, hogy holnap kilőjenek a világűrbe korunk mérnöki csodájával, reménykedve tekintek a jövőbe és szeretnék hosszan élni, mert imádom az életet, és remélem, hogy egy nap valóra válthatom a másik álmomat is, és sikerült majd könyvelőként elhelyezkednem PricewaterhouseCoopersnél.

Tegnap este kimenőt kaptam, az utolsó szabadprogram a kilövés előtt. Felkerestem egy elegáns éttermet, ahol már terített asztal fogadott. Felültem a tányér szélére, telekakiltam azt, és vidáman kiettem az ürülékemet a gusztustalan steakszelet mellől.

Az imént meglátogatott Eszmeralda, a csajom. Szaporodtunk. Remélem, látom még felnőni félmilliárd utódomat, bár erre csak akkor lenne esélyem, ha magammal vinném őket az utazásra: én fénysebességgel távolodom majd a bolygótól, így sokáig fogok élni, míg ők elpusztulnak jövő keddre.



Ma kipróbáltam az űrhajómat. Egy kis piros kupak alá kell majd bemásznom, biztonsági övre meg azért nem lesz szükség, mert a kapszula pont akkora, mint én, így biztosan nem mozdulok majd el. Kicsit aggódom, nem vagyok kényes típus, de most úgy érzem, problémát jelent, hogy a következő százezer évben biztosan nem tudok majd megmozdulni.

A mérnökök sokáig gondolkoztak azon, hogy a Hosszú menetelés, a Mao Ce-tung, vagy a Vidám mulatság-hordozórakéta vigyen majd fel a világűrbe, végül gazdaságossági okokból ez utóbbi mellett döntöttek: 12 darab 2400 forintba került, így ha az első kilövés nem sikerülne, még lehet próbálkozni 11-szer. Mondjuk azt nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy milyen következményekkel jár rám nézve, ha kudarcba fullad a start.

De mindegy is, túlságosan buta vagyok ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzak, úgyhogy inkább tovább eszem az ürülékem.

Döbbenetes hírt közölt ma az orvos: kiderült, hogy nem bogár vagyok, hanem csak rovar. Mindent kezdhetek előröl, fogalmam sincs, ki vagyok és hova tartok. Anyámnak még nem mertem megmondani, félek, hogy kitagad. Most már értem azt is, hogy miért nem engedtek be az Egy bogár életére.



AZ A FILM NEM RÓLAM SZÓLT!

Rettenetes volt az ébredésem. A takarítónő bejött a lakosztályomba, sikoltozni kezdett, ötször agyoncsapott egy kalapáccsal, lefújt dezodorral, ritmikusan eltaposott, felégetett lángszóróval, célzott lövéseket adott le rám a puskájával, aztán kidobott az utcára, még most is hasogat a fejem. Amikor a központban rájöttek, hogy a takarítónő kidobta az utcára a legénységet, őrült keresésbe kezdtek, helikopterekkel pásztázták át a környező utcákat, a legjobb ügynökök indultak a keresésemre. Egy kukában találtak meg, ahol vígan falatozgattam. Most újra gép előtt vagyok, és izgatottan várom kiképzésem utolsó előtti napját. Rövidesen én leszek az első, szkafander nélküli űrhajós!

Délután kiszöktem a kiképzőközpontból. Az ajtót ugyan bezárták, de felfutottam a falon, végig a szellőzőnyíláson (találkoztam egy távoli rokonommal, Bruce Willisszel, aki a légkondiban él, és néha egész kolóniákat ment meg), aztán ki a rácsos kapun, a forró hátszéllel egészen a szomszédos utcáig repültem.

Nehezen viselem a hírnevet, annyira népszerű vagyok, hogy többen megpróbáltak eltaposni, a sztárkultusz odáig fajult, hogy egy alkalommal lefújtak valami dezodorral. Miután megnéztem a kilátást, szalutáltam a Sándor palota előtt (tiszteletem, elnök úr!), aztán visszamásztam a kiképzőközpontba. Már kerestek, de én úgy tettem, mintha végig a szemetes kosárban lettem volna, ők meg nevetve kérdezték egymást, hogy hogyan nem jutott eszükbe pont ott keresni?



Nagyon vidám az életem, alig várom, hogy kilőjenek a Napba!

Délután meglátogatott a családom. Itt jártak a nővéreim, Abélia, Abigél, Ada, Adalberta, Adél, Adelaida, Adelina, Adelinda, Adina, Adriána, Agáta, Ágnes, Agnéta, Ágosta, Ágota, Aida, Ajna, Ajnácska, Alberta, Albertina, Alda, Áldáska, Aléna, Aletta, Alexa, Alexandra, Alexia, Alfonza, Alfonzina, Alfréda, Alicia, Alida, Alina, Alinda, Alinka, Aliz, Alma, Alojzia, Alvina, amábel, Amadea, Amadil, Amália, Amanda, Amaranta…Zakária, Zamfira, Zdenka, Zelma, Zelmira, Zia, Zília, Zina, Zinajda, Zita, Zoé, Zója, Zolna, Zoltána, Zomilla, Zóra, Zöldike, Zulejla. Zsaklin, Zsanett, Zsanna, Zseni, Zsófia, Zsóka, Zsuzsa, Zsuzsanna, és a bátyáim, Aba, Abád, Abbás, Abbot, Abdiás, Ábel, Abelárd, Abod, Abony, Abos, Ábrahám, Ábris, Absa, Absolon, Achilles, Acsád, Adalbert, Ádám, Adelmár, Adeodát, Adolár, Adolf, Adonisz, Adony, Adorján…Zámor, Zaránd, Zdenkó, Zebulon, Zekö, Zénó, Zerind, Zétény, Zoárd, Zobor, Zoltán, Zombor, Zorán, Zotmund, Zsadány, Zsigmons, Zsolt és Zsombor.

Ajnácska a kedvencem, hozott egy sálat, amit ő kötött a saját lábacskáival, jól jön majd a -273 Celsius-fokos hidegben. Nem szeretném, ha megfázna a torkom, és lebetegednék az első héten.

Nehezen aludtam el az este. Amióta megtudtam, hogy engem lőnek ki az űrbe, folyamatosan kétségek között őrlődöm. Elég jó vagyok a küldetésre? Alkalmas vagyok arra, hogy képviseljek egy egész bolygót? Hogyan távolítom el magamból az ürülékem a zéró gravitációban? Miért pont egem választottak? Hogy értik azt, hogy nincs szükségem szkafanderre?

Tudom, hogy Gagarint és Armstrongot is hasonló kérdések kínozták, elfogadom, hogy bevonulok a történelembe.

Éjjel kettőkor volt takarodó, negyed háromkor ébresztő. A hajnal keményen indult. Gátfutással kezdtünk, de ez sosem lesz az én sportom, képtelen voltam átugrani a 110 centis akadályokat. Ezek után jött a súlyemelés. Bár nem tudtam kinyomni a 70 kilót, az mindenkinek tetszett, hogy nem történt bajom, amikor rám esett a súlyzó. A tenisz sem ment.

Fél háromkor lefeküdtem aludni, de háromnegyedkor már kidobott az ágy. Reggelire joghurtot és sajtot kaptam, mondanom sem kell, még egyiknek sem járt le a szavatossága, de nem panaszkodom. Négytől alvás.

Negyed ötkor ünnepélyes zászlófelvonás volt, lefotóztak az űrhajó előtt, és letörték az egyik lábamat emlékül. Fél öttől szabadprogram, legközelebb délután kettőkor lesz edzés, szóval 42 nap múlva.