Az imént meglátogatott Eszmeralda, a csajom. Szaporodtunk. Remélem, látom még felnőni félmilliárd utódomat, bár erre csak akkor lenne esélyem, ha magammal vinném őket az utazásra: én fénysebességgel távolodom majd a bolygótól, így sokáig fogok élni, míg ők elpusztulnak jövő keddre.
Ma kipróbáltam az űrhajómat. Egy kis piros kupak alá kell majd bemásznom, biztonsági övre meg azért nem lesz szükség, mert a kapszula pont akkora, mint én, így biztosan nem mozdulok majd el. Kicsit aggódom, nem vagyok kényes típus, de most úgy érzem, problémát jelent, hogy a következő százezer évben biztosan nem tudok majd megmozdulni.
A mérnökök sokáig gondolkoztak azon, hogy a Hosszú menetelés, a Mao Ce-tung, vagy a Vidám mulatság-hordozórakéta vigyen majd fel a világűrbe, végül gazdaságossági okokból ez utóbbi mellett döntöttek: 12 darab 2400 forintba került, így ha az első kilövés nem sikerülne, még lehet próbálkozni 11-szer. Mondjuk azt nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy milyen következményekkel jár rám nézve, ha kudarcba fullad a start.
De mindegy is, túlságosan buta vagyok ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzak, úgyhogy inkább tovább eszem az ürülékem.
Szaporodtam
2007.10.02. 15:42 Ede, a csótány
10 komment
Címkék: kaland
A bejegyzés trackback címe:
https://urbeede.blog.hu/api/trackback/id/tr23183478
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
DoBa · http://nevetes.blog.hu 2007.10.02. 16:19:27
Mi ez a hulyeseg ? :)
Csótány Edéné · http://csotanyne.cian.hu 2007.10.02. 16:52:19
Ede, végre rád találtam! Nem fogsz elrakétázni csak úgy a gyerektartás elől. Jövök!
Csótány Edéné
Csótány Edéné
Ede, a csótány 2007.10.02. 19:45:16
Edéné, azt hiszem ezt már megbeszéltük! És nem vetem magam alá dns-tesztnek.
Bucii: a kilövést magad is megnézheted két nap múlva videón. Természetesen a következő években többször bejelentkezem majd a különböző galaxisokból, sőt, abban bízom, hogy fényképet tudok küldeni egy fekete lyukból.
Bucii: a kilövést magad is megnézheted két nap múlva videón. Természetesen a következő években többször bejelentkezem majd a különböző galaxisokból, sőt, abban bízom, hogy fényképet tudok küldeni egy fekete lyukból.
Emmet Ray 2007.10.02. 19:56:30
te buta, a friderikusz is megmondta a nyáron, hogy a feketelyukból nem tudsz küldeni semmit... max. valami hipermikronanoszubatomi sugárzást, de azt sem biztos
toxikus 2007.10.03. 13:02:46
ede ne higgyé neki. tucc te kűdeni a fekete lukból. menni fog! a zerő veled van!
Manyizga (törölt) 2007.10.03. 15:02:53
Érdekelne a Vidám Mulatság rakéta beszerzési helye! Szeretnék egy 3 fokozatú interkontinentális, ballisztikus rakétát építeni a sufniban, csakis a szomszéd elrettentésére....
Ezzel nem sértem a START I-II. szerződéseket, mert ÉN tuti nem írtam alá! :)
Ezzel nem sértem a START I-II. szerződéseket, mert ÉN tuti nem írtam alá! :)
Ede, a csótány 2007.10.03. 17:38:15
Manyizga: nekem azt mondták, Kínából hozták. Több részletet nem mondtak el. toxikus: ugye? ugye? egyáltalán mi az a fekete lyuk?
beb 2007.10.03. 18:24:37
az űrhajód a vízbül veszi ki a zoxigént?