Nehezen aludtam el az este. Amióta megtudtam, hogy engem lőnek ki az űrbe, folyamatosan kétségek között őrlődöm. Elég jó vagyok a küldetésre? Alkalmas vagyok arra, hogy képviseljek egy egész bolygót? Hogyan távolítom el magamból az ürülékem a zéró gravitációban? Miért pont egem választottak? Hogy értik azt, hogy nincs szükségem szkafanderre?

Tudom, hogy Gagarint és Armstrongot is hasonló kérdések kínozták, elfogadom, hogy bevonulok a történelembe.

Éjjel kettőkor volt takarodó, negyed háromkor ébresztő. A hajnal keményen indult. Gátfutással kezdtünk, de ez sosem lesz az én sportom, képtelen voltam átugrani a 110 centis akadályokat. Ezek után jött a súlyemelés. Bár nem tudtam kinyomni a 70 kilót, az mindenkinek tetszett, hogy nem történt bajom, amikor rám esett a súlyzó. A tenisz sem ment.

Fél háromkor lefeküdtem aludni, de háromnegyedkor már kidobott az ágy. Reggelire joghurtot és sajtot kaptam, mondanom sem kell, még egyiknek sem járt le a szavatossága, de nem panaszkodom. Négytől alvás.

Negyed ötkor ünnepélyes zászlófelvonás volt, lefotóztak az űrhajó előtt, és letörték az egyik lábamat emlékül. Fél öttől szabadprogram, legközelebb délután kettőkor lesz edzés, szóval 42 nap múlva.