Vacsora közben kiderült az igazság. A háború évmilliók óta dúl két faj között, pontosabban két földigiliszta között a Tach rendszerben. A konfliktus kiváltó oka egy földterület volt, pontosabban egy szikla, egészen pontosan egy homokkupac, de erre már csak a fallahi bölcsek emlékeznek. A háború eleinte visszafogottan folyt, az egyik giliszta megpróbálta lenyelni a másikat, mire az rátekeredett ellenfele nyakára. Így telt az első ezer év, aztán hip-hop 980 milliárd élőlény irtotta egymást a homokkupacért. Itt elvekről van szó, mondta el a maci, akit egyébként Ptolemaiosznak hívnak. A tragédia oka ugyanis az volt, hogy a giliszták remek érdekérvényesítő-képességgel rendelkeztek. Egyikőjük megnyerte a hvalákokat (óriási, pókszerű lények, nyolc fejjel de csak egy szemmel, és olyan neutronfegyverrel, ami a pillanat törtrésze alatt tapétázó-kézikönyvvé változtatja áldozatát), míg a másiknak a Romantikus Hanghullámok egy különösen nyálas alfaját sikerült maga mellé állítania. Ha támadnak a hangok, a hvalákok egyből szaporodásnak indulnak, aminél kevés gusztustalanabb dolog van az univerzumban.
A szövetségek egymás után köttettek, míg végül már mindenki benne volt a háborúban. Az utóbbi ötszáz évben már azt se tudja senki, hol vannak a giliszták, hol van a homokkupac, ezért a szemben álló felek minden létező bolygót elpusztítanak, hátha ezzel sikerült véget vetni a háborúnak. Az űrtörmelékből az egyik szövetség gigantikus focilabdát formált (470 millió fényév az átmérője), a másik meg egy 1015 millió fényéves stoplis csukát. Ha a cipő belerúg a labdába, vége a világnak. Ezért kell megtalálni azt a homokkupacot, amire Ptolemaiosz szerint egyedül én vagyok képes.
